Bene Ferencre emlékeztek.
Hagyományteremtő céllal szervezték meg Marcaliban az I. Bene Ferenc emléktornát, melyre a korábbi kitűnő játékos klubjait hívták meg. Bár Bene Ferenc karrierje az Újpesttel fonódott össze, a lila-fehér évek előtt és után több klubban is megfordult, a Marcaliból induló, 76-szoros válogatott játékos a Kecskeméti SC-ben is játszott, városunkat akadémiánk képviselhette a tornán U12-es csapatával.
Torbavecz Tamás (KTE LA U12) értékelése:
„Marcaliban vettünk részt az I. Bene Ferenc Emléktornán, ahol egy évvel idősebb mezőnyben szerepeltünk. Az egész nap során kiváló mentalitással játszottunk, felvállaltuk a nyílt játékot a fizikálisan sokkal nagyobb ellenfeleink ellen. Látványos támadások után szereztük góljainkat, védekezésben stabilak és kellően agresszívak voltunk. A tornán végül az értékesnek mondható harmadik helyen zártunk. Az edzők szavazatai alapján Baranyi Zétény lett a torna legjobb kapusa, a mezőnyjátékosaink közül pedig Tóth Félix emelkedett ki leginkább ezen a napon. A csapat összes játékosának teljesítményéhez gratulálok!”
Szerző: KTE/kteakademia.hu