Elindult az ovifoci a Bocskai utcán is

Folytatódik a program.

Tavaly már nagy sikerrel indult el akadémiánk ovifoci programja a Bocskai utcai óvodában, mely októberben nagy létszámban vette újra kezdetét. Czéh László vezetésével már az első foglalkozáson elérte a 20 főt résztvevők száma.

A gyerekek nagyon élvezik a játékos foglalkozásokat, melyeknek célja elsősorban a játék megszerettetése. A létszám nagyjából a duplája annak, amivel korábban elkezdte a munkát Czéh László, és heti egy alkalommal tartunk edzést a gyerekeknek.

-A kollégákkal karöltve nagyon jó kis társaság alakult ki a Bocskai utcai oviban, legutóbb Filus Andor, klubunk ügyvezetője segített be nekem, hogy ezt nagy létszámú csoportot megfelelően tudjuk koordinálni. Kellemes kihívás, hogy ennyi gyerek jelentkezett máris ezekre a játékos kis foglalkozásokra, bízunk benne, hogy egy nagyon jó kis közösség alapjait tudjuk letenni az intézményben – mondta Czéh László.  

Szerző: KTE/kteakademia.hu