Elindult az MLSZ iskolai programja, Kecskeméten akadémiánk révén

Három intézményben tartunk edzéseket a gyerekeknek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség stratégiájának fontos eleme, hogy az utánpótlás nevelő egyesületek a jövőben szoros szakmai kapcsolatot építsenek ki a településükön, tankerületükben működő iskolákkal. Ebben komoly részt vállal a KTE Labdarúgó Akadémia is. 

Aláírás a Kecskeméti Református Általános Iskolában: Tóth Attila és Dr. Filus Andor

A Rúgj labdába iskolai program célja az, hogy minél jobb körülmények közt ismerkedhessenek meg a gyerekek a labdarúgással, illetve a már egyesületben futballozó fiatalok is ezáltal minél több foglalkozáson vegyenek részt. Az együttműködés során az edzők a tankerületekkel, iskolákkal egyeztetve, a délelőtti iskolai foglalkozások (testnevelés és tömegsport órák) keretein belül futballedzést tartanak a partner iskolák kijelölt osztályai számára. A program első évében nyolc városban zajlik majd a munka, köztük Kecskeméten is, ahol akadémiánk edzői tartanak foglalkozásokat.

Kecskeméten három intézményben, a Kecskeméti Református Általános Iskolában, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, illetve a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában zajlanak majd edzések a testnevelés keretein belül, de ezeknek egy részét később akár külső helyszínen is meg lehet majd tartani. A program koordinátora Lóczi Péter lesz, mellette Pelikán István, Verebélyi Gábor és Kovács Tamás vesz részt az iskolai programban. Az együttműködésről szóló megállapodásokat az említett intézményének, akadémiánk, illetve az MLSZ már alá is írta, így el is kezdődhetett az iskolai program.

Dr. Barczi Róbert (fotó: mlsz.hu)

Dr. Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója:

„Az egész magyar utánpótlást szeretnénk egy picit megreformálni, ebbe beletartozik a gyerekek kiválasztása, képzése, később a felnőtt futballba való beépítése. Ennek egy fontos része az, hogy a gyerekek minél többször foglalkozzanak focival, minél többször érjenek labdába. Az állam minden feltételt megteremt ehhez, többek közt a mindennapos testneveléssel. Ennek óráit össze lehet vonni, így ha erre nyitott iskolákat találunk – márpedig találtunk – akkor a gyerekek délelőtt másfél órát is tudnak akár focival foglalkozni, ahol főállású edzők tartanak nekik edzéseket. Ezzel a programmal konkrétan az is célunk, hogy a klubok játékosai akár célzottan ezekbe az intézményekbe kerülhessenek, ahol így plusz edzéseken is részt tudnak venni. Jelenleg 73 auditálás alatt álló klub van, közülük választunk ki majd nagyjából 25-30-at, akik az országot területileg lefedik, ezek B-szintű, kvázi utánpótlás központok lesznek. Nekik a 6-15 éves gyerekek képzésére, fejlesztésére kell majd elsősorban törekedniük, amihez minden segítséget meg fogunk adni. Ezekben a klubokban jövő ősztől kötelező lesz az ilyen együttműködés az iskolákkal. Mi most kiválasztottunk 8 olyan klubot, akiket területi alapon erre érdemesnek tartottunk, egyfajta „Pilot” programként, próba üzemmódban elindítottuk ezt. Az első év tapasztalatit felhasználva tudjuk majd a többi klub rendszerét kiépíteni, illetve segíteni jövőre a helyi folyamatok elindítását.”

Dr. Filus Andor, a KTE Labdarúgó Akadémia ügyvezetője:

„Akadémiánkat első körben egy tájékoztatóra hívták meg a Magyar Labdarúgó Szövetségbe, amin összesen nyolc akadémia vett részt. Megtisztelő és örömteli számunkra, hogy részesei lehetünk ennek az induló iskolai programnak. Kecskeméten sportigazgató úrral közösen kerestük meg ezeket az intézményeket, hogy náluk szeretnénk beindítani ezt a programot, ez össze is csengett céljainkkal, hiszen minél több fiatalnak szeretnénk biztosítani a labdarúgó foglalkozásokat, nemcsak azoknak, akik már akadémiánkon futballoznak. Tömegbázist szeretnénk kiépíteni, ez is egy nagyon jó kezdeményezés ehhez, hiszen a már elindított óvodai programunk után is megvan a következő lépcsőfok, mivel már az első évfolyamtól kezdve indul a iskolai program a testnevelés órák keretein belül. Egyetértünk az MLSZ törekvéseivel, hogy a 10 kiemelt akadémia mögött régiós szintű központok jelenjenek meg, ahol a régiók legtehetségesebb játékosainak képzésének kell működnie, ebben mi is komoly szerepet szeretnénk vállalni. Folyamatosan fejlesztünk ennek érdekében, a közelmúltban két új pálya került átadásara a Széktói Stadionban, megújult az öltöző épület, illetve a Szabadidőközpont pályái is biztosítják emellett a megfelelő edzéslehetőséget. Együttműködést kötöttünk a Táncsics Mihály Kollégiummal, ahol vidéki akadémistáink laknak, számukra egy teljes szárnyat, illetve az ehhez tartozó vizes blokkokat is felújítottuk, de nyáron az orvosi és rehabilitációs részlegünk is teljesen új gépparkkal frissült. Heteken belül új szerelésbe öltöztetjük az utánpótlást, 6-19 éves korig mindenki új edzés és mérkőzés szerelést vehet át. Direkt az iskolai program miatt is szereztünk be emellett két kisbuszt, mellyel a külső helyszínen zajló edzésekre történő utaztatását is meg tudjuk oldani a gyerekeknek, amennyiben erre lesz lehetőség. Úgy gondolom, hogy régiós szinten jó munkát végzünk, ezt mutatja talán az is, hogy tavaly 8, idén 7 játékosunk igazolt tovább a 10 állami akadémia valamelyikéhez. A megfelelő odafigyeléssel, a megfelelő szakmai munkával megvan tehát a továbblépési lehetőség. Szeretnénk természetesen helyben is biztosítani a felnőtt szintű továbblépést a gyerekeknek, reményeink szerint jövőre már a másodosztályban indulhat a KTE. Egyelőre jó úton haladunk, nem mellesleg már négy U19-es játékos mutatkozhatott be idén az NBIII-ban.”

Aláírás a Kecskeméti Tankerültei Központban: Zsámboki Anna és Dr. Filus Andor

Kecskeméten a már említett három intézmény örömmel vette a megkeresést, hiszen plusz sportolási lehetőséget tudnak ezáltal biztosítani a gyerekeknek.

Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója:

„Nagyon örültünk a megkeresésének, hiszen plusz lehetőségekhez jutnak, főleg a kisebb gyermekeink intézményeinkben. Heti szinten, játékos formában nyújt számukra lehetőséget ez a labdás program arra, hogy a későbbiekben akár a labdarúgásban, akár más sportágban találják meg a helyüket. A játékos előkészítés és a plusz lehetőség sokat fog jelenteni számukra. Mindkét intézményünkben, a Zrínyiben és a Rákócziban is örültek a kezdeményezésnek.”

Tóth Attila, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója:

„Alapjában véve is támogatom a sportot az iskolában, szeretem, ha a gyermekeink egészségesen élnek, mozognak, sportolnak. A célunk eddig is az volt, hogy minél színesebb palettát biztosítsunk nekik minden sportágból, a foci is részét képezte ennek már. Ilyen keretek közt azonban még nem, éppen ezért is örültünk annak, hogy egy szervezett programban vehet részt iskolánk, ami csak előnyökkel jár gyermekeink számára.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu