A két klub között régóta jó a viszony.
Pénteken hivatalos együttműködési megállapodást írt alá a KTE LA és a Lakiteleki TE. A két klub között régóta kitűnő a viszony, akadémiánkon is több lakiteleki játékos futballozik évek óta, így mindkét fél számára hasznos és előnyös lehet, hogy a jó kapcsolat szorosabb lesz.
Az megállapodás szentesítése után a klubok képviselőit kérdeztük.
Molnár Arnold, a Lakiteleki TE elnöke: - Az együttműködés alapja az volt, hogy már régebb óta járnak át játékosok Lakitelekről Kecskemétre, illetve hordták át őket a szülők. Volt egy lehetőségűnk, hogy vásároljunk egy kisbuszt, amivel igyekeztünk ezeknek a gyereknek is segíteni ebben. Emellett volt már egy régi kapcsolat a két klub között, csak fel kellett ezt egy kicsit éleszteni, miután nálunk is kialakult az új vezetés. Nagyon sok játékos elkallódik azzal, hogy nem jut akadémiai szintű képzéshez, mi szeretnénk, ha ez Lakiteleken nem így történne, ezért is kerestük meg a klubot azzal, hogy találjunk egy mindkét fél számára hasznos és kedvező formát. Mi azt várjuk tőle, hogy a játékosok számára ott legyen a vonzó cél, hogyha küzdenek, akkor magasabb szintre is el tudnak jutni. Szeretném azt látni, hogy a mostani ifjúságból minél több jól képzett játékost tudunk Kecskemétre közvetíteni, akik aztán remélhetőleg minél magasabb osztályban futballoznak majd, ha nem térnek vissza hozzánk.
Czéh László, a KTE klubigazgatója: - Nagyon szerettem pár évvel ezelőtt lejárni Lakitelekre edzéseket tartani, a gyerekek nagyon élvezték is, hiszen Tiszaalpárról és Szentkirályról is bejártak. Az utóbbi másfél évben sajnos ez megszűnt, de azóta is több gyerek jár be hozzánk onnan. Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni, a segítséget ezúton is köszönjük! Mi is próbálunk segíteni, hiszen Verebélyi Gábor személyében egy kitűnő edzőnk is van Lakitelekről. Szeretnénk egy kicsit jobban beindítani helyben is a mozgást, illetve megteremteni a folyamatosságot, hiszen úgy tudom, hogy óvodában még fociznak a gyerekek, az iskolába kerülve már többen elmaradnak. Az MLSZ tavaly beindította az iskolai programot, ebbe szeretnénk bevonni Lakiteleket is valamilyen formában. Ez jó lehet az egyesületünknek is, de jó lehet Lakiteleknek is, hiszen aki ott szeretne maradni, ők helyben erősítik az utánpótlást, akik pedig át szeretnének jönni, velünk teszik ugyanezt.
Hajrá Laki! Hajrá KTE!
Szerző: KTE/kteakademia.hu