Együttműködés az UFC-vel, két korosztályban is közös edzésekkel

Januárban szorosabbra fűzte a viszonyt a két klub.

A 2021-es évet a közös gondolkodás és együttműködés jegyében kezdte el tervezni akadémiánk, ennek egyik első pillére az UFC Kecskeméttel szorosabbra fűzött viszony, melynek értelmében egyelőre két korosztályban, a 2011-es és 2010-esben közös edzéseket tart a két klub. A megállapodás értelmében játékosok is érkeznek az UFC-től, hogy minél magasabb szinten versenyezhessenek a gyerekek. A megállapodásról Szabó Tibort, a KTE LA szakmai igazgatóját, illetve Torbavecz Józsefet, az UFC Kecskemét elnökét kérdeztük.

Torbavecz József, az UFC elnöke, illetve Szabó Tibor, a KTE LA szakmai igazgatója

„Mindig is jó volt a kapcsolat az akadémia és az UFC között, hiszen Torbavecz Tomi már hosszú ideje edző nálunk” – indította a beszélgetést Szabó Tibor. „Rajta keresztül is kerültek már ide gyerekek, illetve ajánlott be ide gyerekeket az akadémiára, most szeretnénk ezt egy kicsit szorosabbra fűzni azzal, hogy közös edzéseket szervezünk az UFC-vel a 2010-es és a 2011-es korosztálynak. Ezzel tulajdonképpen az átjárást szeretnénk könnyíteni az akadémia felé, az UFC-nek pedig olyan versenyeztetési lehetőségeket biztosítani, ami a gyerekeik számára előnyös.”

Torbavecz József elmondta, 25 éves egyesületük célja mindig az volt, hogy helyben a legügyesebb gyerekeket a legmagasabb versenyzési lehetőség felé irányítások, ezzel is erősítve Kecskemét labdarúgását.

„A téli időszak a vírushelyzet miatt különösen nehéz most, de szerencsére sikerült megoldanunk az edzéseket a Műkertvárosban, a hideg ellenére is azért csak összejöttek a gyerekek” – mondta az UFC elnöke. „Hetente kétszer találkozunk, az edzésidő nem változik, próbálunk összedolgozni az akadémia edzőkkel. Ahhoz, hogy a Bozsik „A” szinten játszhassanak az UFC-s gyerekek, megtörténtek az adminisztratív folyamatok, illetve igazolások, egy szülői értekezleten sikerült a szülőkkel is átbeszélni azt, milyen előnyökkel jár ez. Jó minőségű tornákon szerepelhetnek, ráadásul tavasszal közösen fogjuk tartani az edzéseket, maximum az lesz a kérdés, kivel mennek el a gyerekek a hétvégi tornákra. Az együttműködés alapja részemről mindig az volt a 25 éve működő egyesületünkkel, hogy a legjobbak lépjék át a mi szintünket, játsszanak a város legmagasabb utánpótlásában. A fejlődésüket az szolgálja leginkább, hogyha mi már nem tudjuk megoldani a versenyeztetésüket, akkor át is kell irányítanunk őket, ez három játékos esetében most is megtörtént.”

Szabó Tibor szerint továbbra is kiemelt cél, hogy minden gyermek megtalálja a helyét a labdarúgásban, ezzel az együttműködéssel erre további lehetőségek lesznek adottak.

„Jó dolog, hogy a játékosok előtt megint több lehetőség nyílik meg. Itt van az akadémia, innen eljuthat a felnőtt csapatba, de eljuthat akár másik top akadémiára is. Az UFC-n keresztül ugyanakkor eljuthat Tiszakécskére is, ahol szintén van NB-s csapat. Sok lehetősége lesz majd arra a játékosoknak, hogy megtalálják a helyüket a labdarúgásban. A visszajelzések eddig abszolút jók az U11-es és U10-es edzések kapcsán, reméljük, hogy ez így is marad a jövőben.”

Az együttműködés a jövőben akár még szorosabb is lehet, az első lépést már megtették a klubok. Új terület lehet a jövőben az MLSZ iskolai programja is, melyen keresztül a labdarúgás iránt érdeklődő gyerekeknek szintén több versenyzési lehetőséget biztosíthatnak majd.

„Várjuk az MLSZ iránymutatását a szintezéssel és a feladatokkal, ez alakíthatja a további együttműködés szorosságát, de nagyon örömteli, hogy egy komoly első lépést már megtettünk. A közös edzések szervezése abszolút jól megy, láthatjuk folyamatosan a játékosok fejlődését, illetve az átigazolási kötelezettség nélküli tornákon vegyes csapatokkal is részt vehetünk akár. Nem mellesleg, folyamatosan tudjuk egymás munkáját segíteni, akár az iskolai programon keresztül is” – mondta Szabó Tibor.

„Fontos és érdekes terület az MLSZ által indított iskolai program, amit az akadémia felügyel, hiszen jövőre még több osztályban mehetnek az edzések. Kialakulhat egy olyan létszám, amit kezelni kell, illetve a gyerekek is különböző szinteken lesznek még játéktudásban. Nekünk is segítség, ha fogadhatjuk azokat, akiknek a kiemelt szint még erősnek bizonyulna, hiszen ezáltal a mi létszámunk is bővülhetne, pótolhatnánk a távozókat. Hosszabb távon fontos lépcső, hogy az óvodákban azért mi jelen vagyunk alapesetben, onnan ezen a vonalon eljuthatnak a legmagasabb kecskeméti utánpótlás szintre a gyerekek, ahonnan aztán már rajtuk múlik, merre vezet az útjuk"- zárta gondolatait Torbavecz József. 

Szerző: KTE/kteakademia.hu