Egyre jobban szerepel a Bozsik-programban az U11 és az U10

Eddigi legjobb játéknapjuk volt a szolnoki. 

A régiós „A” tornán most is előrébb léptek csapataink, így Verebélyi Gábor és Torbavecz Tamás is elégedett lehetett a gyerekekkel a szolnoki játéknapot követően.

Torbavecz Tamás (KTE LA U11) értékelése:

„Eredmény tekintetében megint sikerült előre lépni az elmúlt fordulókhoz képest, három győzelem mellett két vereséget értünk el. A mérkőzések szorosságát jól mutatja, hogy egy-egy gól döntött minden alkalommal a javunkra, vagy épp az ellenfelünk javára. A csapat győzni akarását bizonyítja, hogy több mérkőzésünkön is az utolsó percekben sikerült gólt szerezni. A következő fordulóban szeretnénk még több helyzetet kidolgozni. A csapatunkból Roza Zétény kapott különdíjat kiváló szélső játékáért, kiemelkedő teljesítményt nyújtott Kenderes Máté és Simon Bálint. Rajtuk kívül Borsos Donát és Baranyi Zétény nyújtott még átlagon felüli teljesítményt.”

Verebélyi Gábor (KTE LA U10) értékelése:

„Az eddigi legjobb tornánkon vagyunk túl, végre teljes létszámban sikerült megjelennünk, ez több cserelehetőséget adott, így sokkal frissebbek tudtunk maradni minden mérkőzésen. Azt a fejlődést és belefektetett energiát, amit hétről hétre láttam a srácokon, most visszakaptam. Az öt mérkőzésből hármat sikerült megnyernünk, a Diósgyőr csak az utolsó percekben tudott egyenlíteni. Az oklevelet ezúttal Czéh Barnabás kapta, aki hosszú sérülés után bombagóllal tért vissza. Gratulálok a fiúknak!”

A következő régiós „A” tornát éppen klubunk rendezi a Széktóiban október 21-én.

Szerző: KTE/kteakademia.hu