Edzőmeccset játszott az U11, tornát az U10

Készülnek a Bozsik-programra.

A KTE LA U11-es és U10-es csapata is újra meccseken vehetett részt, az idősebbek a Békéscsaba ellen játszottak edzőmeccset, míg a kisebbek Kiskunhalason vettek részt a Szilády Kupán.

Sziegl Gábor (U11) értékelése:

„Egy 3x20 perces edzőmeccsen voltunk a Békéscsaba vendégei, a találkozón Ceglédről és az UFC-ből is szerepeltek nálunk kölcsönjátékosok, összesen hárman. Az első harmadban nem igazán találtuk még a játékunkat, amivel a Békéscsaba el is döntötte a meccset, utána viszont a második és a harmadik harmad is kiegyensúlyozott játékot. Jól szolgálta a találkozó a felkészülésünket.”

Dócs Dániel (U10): értékelése:

„Kilenc csapatos tornán vettünk részt, ahol a csoportkörben nagyon jó meccseket tudtunk játszani a SZEOL SC-vel, illetve a Carvalho Akadémia SE-vel. Sajnos ordító helyzeteinket is kimaradtak, így nem tudtunk a játékhoz pontot, illetve pontokat társítani. Ez rányomta a bélyeget talán a folytatásra, de már annak is örülünk, hogy a gyerekek végre újra éles tornán vehettek részt  - 2021-ben először - egy nehezebb időszak után.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu