Eddig négy akadémista debütált a felnőtt csapatban

Faragó Bence a kupában esett át a tűzkeresztségen.

Szeptember végéhez érve már négy KTE LA növendék mondhatja el magáról, hogy bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, Szalai József a Dabas elleni rangadón is a kezdőcsapatban kapott helyet.

Szalai József

A hórihorgas támadó csupán 18 esztendős lesz novemberben, ebben a bajnokságban azonban már tíz tétmeccse van a felnőttek közt, a bajnokságban kétszer, a kupában egyszer volt eredményes. Munkájának komoly elismerése, hogy Gombos Zsolt bátran betette a Dabas elleni rangadón is a kezdőcsapatba.

A keret tagja, és két meccsen védhette idén a KTE kapuját Berta Csaba is, aki Mészáros Dávid és Lékai Soma felépülése után a KLC megye I-es csapatához került. Ifjú hálóőrünk ezzel együtt továbbra is Trepák Attila kapusedzővel, illetve az NBIII-as csapattal készül, így viszont folyamatosan tapasztalatot is szerezhet a felnőttek közt, eddig négy megye I-es bajnokin védett.

Egy-egy mérkőzésen szokhatta egyelőre a felnőtt meccsek ritmusát Dos Reis Teixeira Edmilson, illetve Faragó Bence is. Előbbi még a Paks II. elleni bajnoki mutatkozott be, utóbbi a tihanyi kupameccsen, ráadásul góllal, de ezt les miatt végül nem adták meg. Közel van a tűzhöz Hatvani Dániel is, aki négy alkalommal már a kispadon ült, de a Dabas ellen Bodor Zoltán is keretben volt.

Szerző: KTE/kteakademia.hu