Drámai fordítás végén nyert tornát az U9

Remek teljesítmény. 

Az őszi szünetben U9-es csapatunk is nagyon aktív volt. A gyerekek a Dunamenti Kupa megnyerésével kezdték a hetet, majd a Drive Zone Ligában is jól szerepeltek.

Pászti Botond értékelése (Dunamenti Kupa):

– Nem kezdtük jól a tornát, kevés mozgással és lassabb gondolkodással játszottunk. A csoportmérkőzéseket ennek ellenére két győzelemmel és egy vereséggel, csoportmásodikként zártuk. Mérkőzésről mérkőzésre sikerült minden téren feljavulnunk, ami az elődöntőben csúcsosodott ki igazán. Ellenfelünket folyamatosan letámadva, magas intenzitással játszottunk, aminek köszönhetően számos labdát szereztünk az ellenfél térfelén, és ezekből szép gólokat értünk el. A döntő elején kevés párharcot nyertünk, és az adott játékhelyzetekre is későn reagáltunk, így hamar háromgólos hátrányba kerültünk. Ami azonban ezután következett, arra méltán lehet büszke az egész csapat! Vissza tudtunk térni a saját játékunkhoz, több átadással és labda nélküli mozgással megtaláltuk a szabad területeket, a kialakított helyzeteinket pedig gólra váltottuk. Hatalmas küzdeni akarással sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, és 3–3-ra alakítani a találkozó állását. A büntetőpárbajban végül mi bizonyultunk jobbnak. Kapusunk, Papp Zoltán – aki egész nap kiválóan védett – két büntetőt is hárított, ezzel nagyban hozzájárulva a tornagyőzelemhez. Egész napos kiemelkedő teljesítményének köszönhetően végül őt választották meg a torna legjobb játékosának! A tornagyőzelem egy különleges elismeréshez is hozzásegített: a győztes csapat edzőjeként átvehettem az Egri Erbstein Ernő-díjat, amiért ezúton is köszönettel tartozom a csapatnak és a szervezőknek egyaránt! Ezen a napon ezúttal kevésbé a játékunk, sokkal inkább a kitartásunk és a gyerekek győzni akarása miatt voltam büszke a csapatra. Örömteli volt látni, milyen sokat fejlődtünk abban is, ahogyan a nehéz helyzetekre reagálunk. Háromgólos hátrányban is lelkesen, önmagunkban bízva és higgadtan tudtunk játszani. Nem adtuk fel, és végig hittünk abban, hogy vissza tudunk jönni a mérkőzésbe, aminek köszönhetően tornagyőztesként térhettünk haza. Gratulálok a csapatnak, a szülőknek pedig ismételten köszönet, amiért végig segítettek bennünket szurkolásukkal!

Pászti Botond értékelése (Drive Zone Liga):

– Nagyon elégedett voltam a gyerekek hozzáállásával. Bátran, kezdeményezően játszottunk, megvolt bennünk a vállalkozókedv, és nehezebbnek tűnő megoldásokat is mertünk választani, melyeket sokszor sikeresen meg is tudtunk valósítani. Különösen tetszett, ahogyan a meglévő vagy az ötletes helyezkedésüknek köszönhetően keletkező szabad területeket felfedeztük. Az egyéni megoldások mellett a csapatjátékunk is sok szép jelenetet hozott, így két győzelemmel és egy döntetlennel zártuk a fordulót. A helyzetkihasználásunk terén maradt bennem némi hiányérzet, emellett a támadóharmadban szeretnék több sikeres cselt és egyéni kezdeményezést látni. A jövőben ezeken a területeken szeretnénk tovább fejlődni, hogy még hatékonyabban tudjuk kihasználni a lehetőségeinket. Gratulálok a gyerekeknek a teljesítményükhöz, büszke vagyok rájuk!

Szerző: KTE/kteakademia.hu