Döntőig menetelt a KTE LA U11

Csak az FTC volt jobb.

A KTE LA U11 két csapattal vett részt hétvégén a gödöllői Sátor Kupán, ahol egyikük egészen a döntőig menetelt, ahol csak az FTC tudta megállítani őket.

Pelikán István értékelése: – Mindkét csapatunk jól szerepelt és megállta a helyét. A lila csapat szoros mérkőzéseken maradt alul, vagy nagy különbséggel győzött. Ellenfeleink a bizonytalanságokat kihasználták és támadásban nem értékesítettük a helyzeteket. Sok elemében lehet fejlődni a játéknak. A lila csapat a 12. helyet szerezte meg. A fehér csapat nagyon jól és kiegyenlítetten játszott egész nap, két gólt kaptak csak a gyerekek. A nyolc között, a négy között és a döntőben mindhárom mérkőzés nagy szoros és jó iramú volt. Egyetlen gól különbségű eredmények születtek, ez mutatja a torna kiegyenlítettségét. Ezeken a kiélezett mérkőzéseket megmutatták tudásukat a gyerekek. Egészen a döntőig meneteltek, ahol partnercsapatunk, a Ferencváros ellen játszották a torna egyik legjobb mérkőzését. Most a FTC örülhetett, így a fehér csapat a második helyen végzett. Gratulálunk a gyerekeknek az egész napos teljesítményükhöz, szuperek voltak!

Szerző: KTE/kteakademia.hu