Dócs Dániel: Nagyon sok jó teljesítményt láttam

U10-es értékelő. 

Folytatódnak őszi csapatértékelőink, ezúttal a KTE LA U10 következik a sorban. Dócs Dániel vezetőedzővel foglaltuk össze az ősz eredményeit és tapasztalatait.

Milyen célokkal vágtatok neki az ősznek?

U10-es csapatként nagyobb pályamérettel, új versenyrendszerrel kellett megismerkednünk. Tudtunk, hogy nem lesz könnyű dolgunk az "A" szintű Bozsik tornákon, illetve a Dunamenti Ligában sem. Célunk az volt, hogy hétről hétre fejlődve vegyük fel a játék ritmusát, egyre jobb meccseket tudjunk játszani úgy, hogy a játékról alkotott elképzelésünk megmaradjon, és ne a meccs eredményét tartsuk a legfontosabbnak. Úgy gondolom, amilyen mélységből kezdtük az első tornát, az utolsó itthon rendezett programon bebizonyítottuk, hogy a legjobbak között van a helyünk.

A képzési program szerint milyen célokat határoztatok meg?

Én úgy gondolom, hogy ebben a korosztályban még mindig nagyobb hangsúly van a technikai tudás fejlesztésén, mint a játék taktikai felépítésén. Természetesen azért technikai gyakorlatokon keresztül csempésztem bele egy kis taktikát is. Megkerülhetetlen már az üres területek kihasználásának képzése, pálya teljes szélességének használata. Törekedtünk arra, hogy észlelhető legyen a játékunkon a támadás és a védekezés közötti különbség és tudatosság.

Ki nyújtotta a legjobb teljesítményt? 

Az őszi szezon során nagyon sok jó teljesítményt láttam. Érdekes volt többször is megfigyelni, hogy egy-egy játékos pont a meccs napján nyújtja a legjobbját.  Ha ki kell emelnem valakit, akkor az Csikai Róbert. Igaz, hogy szinte nincs edzés, hogy ne késsen, amin mindenképpen változtatni kell, de a hozzáállása példaértékű. Nem hagyott ki egyetlen edzést sem, illetve a szünnapokon egyéni edzést végzett konditeremben, sőt, voltak napok amikor két edzésen is részt vett. Technikailag nagyon sokat fejlődött fél év alatt, a csapat egyik húzóembere. 

Kiket emelnél még ki?

Szeretném még megemlíteni Nagymihály Áront, aki játékintelligenciájával és technikai tudásával kiérdemelte, hogy a nagyobb korosztályban edz, viszont a meccseken mindig pluszt jelentett számunkra, amikor velünk volt. Baranyi Dorina az egyik kedvenc lett, sokszor kapott buzdító, kedves szavakat az ellenfelek szüleitől is. Leghangosabb és legbátrabb játékosom.

Milyen célokkal vágtok neki a tavasznak?

A vírushelyzet miatt sok a kérdőjel, akár a teremhasználat kapcsán is, ami az edzéseket is érinti, reményeink szerint ez is megoldódik januárra. A tavaszi szezonban folytatjuk a megkezdett munkát, továbbra is a technikai fejlesztés lesz előtérben. Szeretnénk most már ezt jó eredményekkel is teljessé tenni a tornákon. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor egy kicsit erősödik is a keret, amivel már minden esélyünk meglesz céljaink elérésére.

Szerző: KTE/kteakademia.hu