Csima Gyula: Felemásan tudok értékelni

Jobb és rosszabb is lehetett volna akár a szezon.

Utánpótlás értékelőink sorát ezúttal Csima Gyulával, az U14-es együttes trénerével folytattuk, aki felemásan értékelte az előző szezont.

Hogyan értékelnéd a bajnoki szereplést és a szezont?

Másfél évet dolgozhattam ezzel a korcsoporttal, amiből a vírus miatt gyakorlatilag az első fél kiesett. Nagyon nehéz volt így felkészülni az élvonalra, hiszen mérkőzéseket kellett volna hozni, miközben csapatot építeni. Ehhez párosult ugye az a nyomás, ami a kiesés-feljutás rendszeréből fakadt, nagyon nehéz szezonunk volt tehát. Felemásan tudok értékelni, lehetett volna jobb, de akár picit rosszabb is a szereplésünk, talán ha több időnk van a közös munkára, akkor előrébb zárhattunk volna. Elsősorban az volt a cél, hogy maradjunk bent, illetve a képzési programot ezzel párhuzamosan csináljuk végig. Ezzel nem is volt probléma.

Kiket emelnél ki?

Jellemző ebben a korosztályban, hogy hullámzóan alakulnak a teljesítmények, akár egyes mérkőzéseken belül is. Lukács Viktor és Nagy Ákos gólok és játék tekintetében is kiemelkedtek, sajnos Ákos a lehető legrosszabbkor sérült meg, a tavaszi góljai hiányoztak nagyon. Aki az év második felében Bodnár Ábel fejlődött legtöbbet, aki minden meccsen a csapat egyik legjobbja volt. Meghatározó játékossá vált.

Szerző: KTE/kteakademia.hu