Cegléden lépett pályára két csapatunk

Major és Fekete is duplázott. 

Szerdán a Ceglédi VSE vendége volt a KTE LA U17 és U16. Az idősebbek a hajrában kapott gólokkal maradtak alul, míg a fiatalabbak döntetlennel zártak.

U17: Cegléd – KTE LA 3-2

KTE: Bodor B. – Kovács, Treiber, Ugrai – Barkóczi, Kasztel, Fekete, Busa, Récsei – Szedmák, Faragó.

Csere: Szalai

Gól: Fekete (2)

Széchenyi Márton: Jó ritmusban kezdtünk, szépen is játszottunk, engem is meglepett, hogy ilyen jó állapotban van a csapat. Az viszont látszik, hogy nem vagyunk sokan, az állóképesség így még javításra szorul. Egyelőre 70 percre vagyunk kalibrálva, addig jól is ment a játék, de az utolsó öt percben kaptunk két gólt. Ezt a 20 percet kell még összeraknunk a rajtig.

 

U16: Cegléd – KTE LA 2-2

KTE: Cseh – Dénes, Kuchta, Bányai, Vörös – Hatvani, Csúri, Győrfi – Bellák, Bodor Z., Major.

Csere: Bódy, Gulyás, Nagy

Gól: Major (2)

Széchenyi Márton: Ellenfelünk 11 emberrel védekezett, jól felkészültek belőlünk, így kontrákra rendezkedtek be. Ezeket jól használták ki, gyakorlatilag két lehetőségüket gólra is váltották. Bár végig nagy fölényben játszottunk, odaszegeztük a Ceglédet a kapuhoz, a helyzeteinket nem sikerült értékesíteni. Miután az ellenfél vezetést szerzett, görcsössé is váltunk kicsit.

Szerző: KTE/kteakademia.hu