Két csapattal indultak.
A hétvégén Cegléden vett részt egy erős, nemzetközi mezőnyt felvonultató tornán a KTE LA U9, amely két együttessel képviselte klubunkat.
A tornát Fűkő Péter, a csapat edzője értékelte:
– A „lila” csapat számára az első nap komoly kihívásokat hozott, a csoportból ezúttal nem sikerült továbbjutni. A második nap viszont teljesen más arcát mutatta a csapat: szervezettebb játék, nagyobb önbizalom és stabil teljesítmény jellemezte a fiúkat, aminek köszönhetően veretlenül zárták a napot. Ez a fajta reakció és fejlődés különösen értékes az ilyen tornákon. A „fehér” csapat kiválóan kezdett: csoportelsőként jutott tovább, magabiztos és tudatos játékkal haladt előre. Az aranyágon is végig versenyben voltak a legjobbakkal – egy győzelem, egy döntetlen és egy szoros vereség –, végül hajszállal maradtak le az elődöntőről. Teljesítményük így is jól mutatja, hogy a csapat nemzetközi szinten is versenyképes. Összességében egy nagyon hasznos torna volt, ahol rengeteg tapasztalatot szereztünk, és mindkét csapat megmutatta a fejlődési irányt, valamint a benne rejlő potenciált.

Szerző: KTE/kteakademia.hu
















