Bronzérmet szerzett az U8-as korosztály

Kovács Tamásék Szekszárdon állhattak dobogóra.

A KTE LA U8-as korosztálya vasárnap Szekszárdon vett részt az Opel Kupán. A körmérkőzéses rendszerben zajló tornán a mieink a harmadik helyen zártak.

Kovács Tamás értékelése:

„Első ellenfelünk a PMFC volt a torna során, ellenük több tetszetős akciót is vezettünk, melyekből kettőt sikerült kihasználnunk, ami elég volt végül a győzelemhez. A Dunaújváros ellen végig kiélezett küzdelem folyt a pályán. Vezetésünk után a kimaradt lehetőségeink megbosszulták magukat, az utolsó pillanatban egy távoli lövéssel ellenfelünk kiegyenlített. A Szekszárd ellen többnyire mi kezdeményeztünk, de sajnos nem sikerült a gólszerzés, a hazaiak viszont egyetlen helyzetüket gólra váltották. Utolsó találkozónkon a Baja kihasználta megingásainkat és megérdemelten nyert, így a harmadik helyet sikerült megszereznünk. Összességében a felkészülés és a tapasztalatszerzés szempontjából is hasznos tornán vettünk részt, sokat tudtuk gyakorolni a labdakihozatalokat, a támadásvezetéseket, a hibáinkból igyekszünk tanulni. A torna legjobb kapusa Scheiner Zsombor lett. 

Csapattagok: Scheiner Zsombor, Bovier Dávid, Némedi Bátor, Bódog Benett, Szőke Marcell, Komonyi Marcell, Kovács Áron, Szabó Botond.

Szerző: KTE/kteakademia.hu