Bronzérmes az U10 a Hírös-Ép Kupán

Jól szerepeltek.

A KTE LA U10-es csapata legutóbb az SC Hírös-Ép tornáján vett részt. A fiatalok végül a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

Pelikán István értékelése: – A 2015-ös korosztály a hétvégén az SC Hírös-ÉP Kupán és egy KLC elleni edzőmérkőzéssel folytatta a szezont. A gyerekek két csoportban játszottak, hogy mindenki pályára tudjon lépni. Az edzőmérkőzésen nagyszerűen teljesítettek, nagyon jók voltak a támadások és a befejezések. Védekezésben is jól teljesítettek. Örülünk neki, hogy remek mérkőzésen tudtak fejlődni a fiúk. A tornán egy vereséggel a harmadik helyen végeztünk. Szerencsére az erősebb csoportba kaptunk besorolást, így jobb mérkőzéseket játszhattunk. Sikeresen vettük az akadályokat, jó labda kihozatalok, támadás építések és remek csapatjáték jellemezte a csapatot. Sok szép gólt lőttünk. Volt, amikor nagyon kellett küzdeni és sikerült ezt is teljesíteni a gyerekeknek. Mindenből jól vizsgáztak Gratulálunk nekik Kovács Zsolt és Telek Vilmos kollégáimmal együtt.

Szerző: KTE/kteakademia.hu