KTE LA - Vasas 2-1
A KTE LA U19-es csapata pénteken az éllovas Vasast fogadta a Széktói Stadion centerpályáján. A lila-fehér fiatalok bravúrt szállítottak, hiszen 2-1-es sikerrel zárult a meccs.
Az első percekben még érződött, hogy a vendégek nagyobb magabiztossággal játszanak, ezt néhány ígéretes lehetőség is bizonyította, de a lelkesen futballozó kecskeméti fiatalok egyre inkább felvették a kesztyűt. Kovács ziccerét még blokkolta a bevetődő védő, majd Antal közeli lövését is védeni tudta a kapus. A 38. percben aztán megtört a jég, Kovács kapott egy centerezést, majd nagyon szépen kilőtte a rövidet. Fordulás után is megmaradt el a lelkesedés, ami rövid idő alatt góllá is érett, Antal lépett ki ziccerben, majd nagyon önzetlen volt, Török talált be passzából. Bár a Vasas még szépített, illetve a hajrában nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, a három pontot itthon tartottuk. Ezt nehezen viselték a vendégek, amiből még kisebb kakaskodás is kialakult a meccs végén.
U19: KTE LA – Vasas 2-1 (1-0)
U19 II. osztály, 14. forduló
KTE: Berta – Kemenczés, Vágó, Hirman, Szász – Daróczi, Szabó G. – Richter (Sallai 83.), Török, Kovács P. – Antal.
Gól: Kovács P. (38.), Török (52.) ill. Tóth D. (58.)
Kiállítva: Hirman (93.) ill. Erős (90.), Tóth K. (93.)
Csordás Csaba: A mai meccsen taktikusan és okosan játszottunk végig, helyenként látványosan is. Minden összeállt ezúttal, két szép gólt szereztünk. Nagyon akarta a csapat ezt a győzelmet, amit az ellenfél nehezen viselt, ezért lett talán feszült a vége.
Szerző: KTE/kteakademia.hu