Bravúr és tisztes helytállás a Fradi otthonában

Idegenben vertük a Fradit. 

A KTE LA U15 és U14 nagyon nehéz feladat előtt állt az élvonalban, hiszen a Ferencváros otthonába látogattak a lila-fehér fiatalok. Az U15 egészen fordulatos meccsen hozta el a pontokat, míg az U14 egészen a hajráig szorongatta a fővárosiakat.

Gyors gólokkal indult az U15-ös meccs, hiszen előbb Molnár robbant be egy jobbról érkező beadásra, majd alig két perccel később egalizált a Fradi, mely a 12. percben aztán már a vezetést is megszerezte. Még a szünet előtt fordítottunk Lengyel góljaival, aki előbb a léc alá lőtt Molnár passzából, majd Barkóczi kiugratása után két védőt kicselezve duplázott. A 49. percben Goretich ugratta ki ismét Lengyelt, ő pontosan centerezett Molnár elé, aki aztán kettőre növelte a különbséget, a Fradi ezt követően már csak szépíteni tudott.

Az U14 sem vallott szégyent, hiszen megszereztük a vezetést, egy labdaszerzés után Fekete talált be, amire négy perccel később jött a hazai válasz. A második félidő elején az FTC fordított, de egy jobb oldali támadás végén Fekete beadásából Bálint egyenlített. Sajnos a hosszabb paddal rendelkező zöld-fehéreknek a végére is maradt puskapora a győzelem kiharcolásához, de jó meccset játszottak így is a fiatalok.

U15: FTC – KTE LA 3-4 (2-3)

U15 I. osztály, 25. forduló

KTE: Gyapjas – Ádelhardt (Pető 52.), Győri, Horváth, Szamosi – Goretich (Szalai 80.), Lisku (Török 80.), Gyarmati (Bogdán 60.) – Barkóczi, Lengyel, Molnár (Marsa 60.).

Gól: Földi (7., 66.), Lisztes (12.) ill. Molnár (5., 49.), Lengyel (20., 28.)

Lóczi Péter: Fordulatos meccsen szereztük meg a győzelmet, a Fradi idén még veretlen volt. Mentalitás, fegyelem, hihetetlen akarat és játéköröm, ez jellemzett ma minket. A srácok elhitték, hogy merhetnek nagyot álmodni, minden elismerésem a gyerekeké! Idegenben 4 gólt lőttünk, győzelemmel távoztunk, a múlt heti futballélmény folytatódik!

U14: FTC – KTE LA 3-2 (1-1)

U14 I. osztály, 25. forduló

KTE: Radnóti – Vincze, Nagy, Benke, Ruzsa – Erhardt (Balla 53.), Majoros, Kónya, Átrok (Szekeres 73.) – Fekete, Bálint (Baranyi 57.).

Csima Gyula: Nagyon jó mérkőzés volt, talán egy picit többet érdemeltünk volna, de Fradinak hosszabb padja volt. El kell ismerni, hogy középpályán azért elég nagy hibaszázalékkal játszottunk, három kapunk előtt eladott labdából is gólt kaptunk. Ez döntő volt az egyébként ikszes meccsen, de nincs miért szégyenkeznünk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu