Most sem unatkoztak.
U9-es csapatunk hétvégén ismét rengeteg programot szervezett magának, hiszen a Bozsik torna mellett még egymás között is meccset játszottak a fiatalok.
Pelikán István, az U9 edzője: – Minden mérkőzésen tudtuk uralni a játékot. A védekezésben is jobban zártuk a területeket, ezzel kevesebb helyzetet adtunk ellenfeleinknek. Támadásban látványosak, kreatívak és sikeresek voltunk, szép gólokat szereztünk. Emellett egy egymás elleni edzőmérkőzésen is pályára léphettek a gyerekek. Nem sikerült ellenfelet szervezni, de így mindenki még több játékidőt tudott a pályán tölteni és játszani. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, jó mérkőzést tudtunk játszani egymás között, ami a srácok fejlődését szolgálta. Külön köszönöm a három U8-as játékosnak a szereplést, nem félve, bátran játszottak a nagyobbak ellen. Meg vagyok elégedve a játékosok hozzáállásával és játékukkal.
Szerző: KTE/kteakademia.hu