Bodor, Goretich és Faragó az első hétvége legjobbjai

Hárman érdemelték ki ezúttal a címet. 

Szokásos rovatunk a bajnoki szezon elindulásával folytatódik, most is felkértük az edzőket, hogy nevezzék meg csapatuk legjobbjait. A jelölés szabályain nem változtattunk, győzelem vagy döntetlen esetén jelölhetnek meg egy játékost a trénerek.

Faragó Bence

Ennek a kritériumnak ezúttal az U17, az U16 és az U15 felelt meg, utóbbi együttesben Goretich Gergő debütált, két góljának is köszönhetően ráadásul rögtön a hét legjobbja lett az U15-ös válogatott támadó.

Király Dávid (U17): Faragó Bence (UTE – KTE LA 0-1)

„Csapatként teljesítettük nagyon jól, mindenkivel elégedett vagyok, a cserejátékosok is pluszt tudtak hozzátenni a meccshez. Faragó Bence játéka igazán tetszett, aki a támadások mellett a védekezésből is aktívan kivette a részét.”

Széchenyi Márton (U16): Bodor Zoltán (UTE – KTE LA 1-4)

„A mérkőzés embere ezúttal Bodor Zoltán volt. 9-es és 10-es pozícióban is kimagaslóan futballozott, mindemellett rúgott egy gólt, illetve adott két gólpasszt is.”

Lóczi Péter (U15): Goretich Gergő (KTE LA – UTE 2-2)

„Goretich Gergő végig nagyon agilisen futballozott, folyamatos veszélyt jelentett, nem mellesleg mindkét gólunkat ő szerezte.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu