Banó-Szabó első gólját szerezte az élvonalban

Szeptemberi körkép a kecskeméti nevelésekről.

Szeptember végével egy kis visszatekintésre szántuk el magunkat, megnéztük azt, hogy az NBI-NBII-es osztályokban hogyan és miként szerepeltek a KTE nevelésű, illetve az akadémia kötelékében is pallérozódó játékosok.

NBI.

Az élvonalban Banó-Szabó Bence (a képen) kívánkozik az élre, aki a Budapest Honvédban ismét alapember lett a 2019/2020-as szezonra. Az ifjú középpályás nyáron betalált az Európa Ligában, majd a Magyar Kupában is, legutóbbi meccsén Mezőkövesden az élvonalban is megszerezte első találatát.

Ha már a kövesdiek szóba kerültek, Bertus Lajos és Pekár László nevét is meg kell említeni. Előbbi idén kevesebb lehetőséget kapott egyelőre, bár pont a Kispest ellen először kapott helyet a kezdőben, míg Pekár ugyanakkor alapember, három gólpasszt is kiosztott már a bajnokságban. Szintén a Mezőkövesd játékosa a 18 esztendős Török László, aki januárban igazolt az NBI-es klubhoz, vele egyelőre a tartalékok közt számolnak.

Újpesten a 22 esztendős Máté Zsolt mutatkozhatott be az NBI-ben, aki eddig a tartalékok közt szerepelt, így a következő lépés számára helyének állandósítása lehet a meccskeretben. NBI-es klubnál pallérozódik nyár óta Vágó Gábor is, ám egyelőre csak az NBIII-as keretig jutott Székesfehérváron.

NBII.

Bőven akad kecskeméti kötődésű játékos a másodosztályban is, itt Szalai Dánielt kell kiemelnünk, aki ötödik szezonját tölti Békéscsabán, és mostanra egyértelműen alapember lett, gólja és gólpassza is van már. Csapattársa Gréczi Márton is, aki két találatnál jár. Kitl Miklós Dorogon találta meg a számításait, ahol továbbra is rendszeresen játszik, míg a Vasasban Szivacski Donát és Terbe Botond is fontos láncszem Szanyó Károly számára. Tiszakécskén továbbra is sok olyan játékos szerepel, aki utánpótlásunkban is megfordult, így Puskás Zoltán, Gréczi Gábor, Tölgyesi Viktor, Szabó Dávid, Oláh Máté és Polyák Kristóf.

Már az idősebb generációhoz tartozik Orosz Márk és Koszó Balázs is, előbbi Soroksáron számít stabil játékosnak (7 meccs/2 gól), utóbbi nyáron Szegeden találta meg új klubját, de még nem lépett pályára. Farkas András a Cegléd kiesése után Kazincbarcika felé vette az irányt, rendszeres lehetőséget kap itt is.

NBIII-ban pályára lépő játékosok: 

Kitl Krisztián (Hatvan), Ludasi Martin (Jászberény), Pesti Dávid, Katona Gergő, Orlov László (mindhárom Cegléd), Oroszi Dániel (ESMTK), Tóth Roland (Szabadkikötő), Marsa Levente (Dabas-Gyón), Fekete Marcell (Kozármisleny), Vágó Gábor (MOL Fehérvár FC II.)

Szerző: KTE/kteakademia.hu