Az utolsó Bozsik-programra került sor Diósgyőrben

Folytatás tavasszal!

A KTE LA U11-es és U10-es korosztálya a régiós „A” tornákon vett részt idén is, az őszi szezon hétvégén Diósgyőrben ért véget csapataink számára. A Bozsik-program hatodik állomása volt ez már, folytatás tavasszal!

Az U10-es csapat sok hiányzóval várta az utolsó tornát, melyet Verebélyi Gábor értékelt:

„A heti felkészülésünkön is érződött, hogy nem leszünk könnyű helyzetben Diósgyőrben, 7-8 játékos edzette végig a hetet, sok volt a sérült és a beteg is. A játék most is egyenlő erők küzdelmét hozta, inkább a küzdés jellemezte az összes mérkőzésünket, mint a magabiztos és szép játék. Taktikailag sokkal fegyelmezettebbek voltunk már, mint az előző tornákon. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, gratulálok a fiúknak, nagyot küzdöttek minden mérkőzésen! A legjobb játékos Lőrincz Bertalan lett, Németi Nataniel pedig sportszerű magatartásáért különdíjban részesült.”

Az U11-es csapat sem a legjobb napjával tudott búcsúzni, ezúttal a gólokat hiányolhatta Torbavecz Tamás:

„A nap során 100 perc alatt mindösszesen 1 gólt tudtunk szerezni, ennek következtében nem sikerült mérkőzést nyernünk. Három csapattal, a Békéscsabával, a Diósgyőrrel és a Szolnokkal játékban felvettük a versenyt, de ezeken a szoros mérkőzéseken gólképtelenek voltunk. A Nyíregyháza és a Debrecen egyéni képességekben sokkal magasabb szintet képvisel nálunk, ez az egész őszi szezont tekintve elkönyvelhető. A csapatunkból ezen a napon Balogh Levente kapta a különdíjat megbízható védőjátékáért. Rajta kívül Simon Bálint nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu

Kapcsolódó galéria