Az U9 is tornákkal zárta le a szezont

Színvonalas tornák.

A KTE LA U9-es csapata Baján és Budapesten lépett pályára tornán hétvégén, ami tökéletes zárás volt a gyerekek számára.

Pelikán István értékelése:

„Két helyszínen is tudtak játszani a gyerekek, Baján egy emléktornán és Budapesten az első Barca Cup-on. A Rónai Sándor Emléktornán kitűnő szervezés mellett, igazán erős mezőnyben szerepelhettünk, a Fradi, a Baja, a Szeged és a Pécs is ellenfelünk volt. Becsülettel küzdöttünk az ellenféllel és a meleggel is. Voltak szép momentumok, de sebességben és agresszivitásban fölénk nőttek ellenfeleink. KTE-s zászlóval leptük meg a résztvevő csapatokat, a szervezők pedig pizzával és üdítővel minket. Elfáradtak a gyerekek, hasznos tapasztalattal gazdagodtunk. Kapusunknak ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk! Vasárnap a Barca Academy Hungary által szervezett tornán vettünk részt, ahol jó képességű csapatokkal találkozhattunk az ország minden területéről, így a DVTK, a Vasas és a Győr például. Minden mérkőzésünk szoros eredményt hozott és nagy csatát, minden jó döntés és minden hiba nagy jelentőséggel bírt. A gyerekek megérezhették, hogy egy mérkőzésen milyen apró dolgok tudnak dönteni. Ezzel a sebességgel, ezzel a tempóval nagyon sokat fejlődhettek. A gyerekek jól alkalmazták az edzésen tanultakat, sok jó döntést és megoldást láthattunk a pályán. Küzdeni tudásból is jól vizsgáztak a fiúk. Gratulálunk a gyerekeknek, mert egy nagyon színvonalas és erős tornán mutatták meg tudásukat!"

A bajai keret: Scheiner Zsombor, Szőke Márton, Veres Zalán, Németh Zalán, Kovács Áron, Berki Márk, Szabó Botond, Kenderes Miksa, Endre Zalán.

A budapesti keret: Bovier Dávid, Farkas Zétény, Szikora Péter, Szuetta Bános, Dunai Dominik, Tóth Gergő, Komonyi Marcell, Kovrig Martin, Békési Barnabás, Bakó Dorián.

Szerző: KTE/kteakademia.hu