Az U7 és az U8 is tornán vett részt

Mindkét korosztály az SC Hírös-Ép tornáján vett részt. 

Legkisebb korosztályos csapataink a SC Hírös-Ép által rendezett tornákon vettek részt hétvégén. Az U7 a hetedik, az U8 a negyedik helyen zárt. Kovács Tamás értékelte a csapatok szereplését.

KTE LA U7:

„A legkisebb korosztályban 10 csapat két ötösben játszott körmérkőzést, majd a helyosztó mérkőzések következtek. U7-es csapatunk megilletődötten kezdte a tornát, emiatt két szoros vereséget szenvedtünk. A harmadik találkozónkon 0-3 után kezdtünk bátrabban játszani, sikerült is kiegyenlítenünk. A következő mérkőzésen ismét döntetlent játszottunk, így a csoport negyedik helyén zártunk. A helyosztón játszottunk a legjobban, 5-0-ra vertük ellenfelünket, így a hetedik helyen végeztünk. Az első mérkőzéseken bátortalanok voltunk, a torna második felével azonban elégedett voltam. Bódog Benett jó játékáért különdíjban részesült.”

Csapattagok: Czéh Kamilla, Bódog Benett, Szabó Attila, Szuetta Bános

KTE LA U8:

„Az U8-as korosztályban 8 csapat két négyesben játszott körmérkőzéseket, majd a helyosztók után dőlt el a végső sorrend. Első találkozónkon kétgólos hátrány után sikerült döntetlent elérnünk az SC Hírös-ÉP ellen. A Szilády RFC ellen mindent megpróbáltunk, de az erősebb ellenfél magabiztos győzelmet aratott. A Törökszentmiklós ellen jól kezdtünk, ez meghatározta a mérkőzés végkimenetelét, kétgólos győzelmet arattunk, így a csoport második helyén végeztünk. A bronzmérkőzésen szoros csatában, egy jól eltalált lövés a Kiskőrös győzelmét hozta, ezzel a tornán a 4. helyen zártunk. A hozzáállásunkkal minden mérkőzésen elégedett voltam, sok mindenben léptünk előre, de az is jól látszik, miben kell fejlődnünk. A torna legjobb kapusa címet Szőke Zoltán kapta.”

Csapattagok: Szőke Zoltán, Nagy Barnabás, Bóna Dorián, Baranyi Dorina, Nagymihály Áron, Raskó Vilmos, Dóra Tibor.

Szerző: KTE/kteakademia.hu