Az FTC utánpótlás vezetése járt nálunk

Szülői értekezletet tartottak.

A múl hét folyamán az FTC utánpótlás vezetése tett látogatást klubunknál. A két klub egyeztetett az együttműködés eddigi eredményeiről, illetve egy szűk körű szülői értekezletre is sor került.

 

Vén Gábor (társadalmi kapcsolatokért felelős asszisztens), Szűcs Mihály (társadalmi kapcsolatokért felelős vezető), Palásthy Norbert (akadémia igazgató) és Kisbaranyi Sándor (szakmai igazgató) 

– A Fradi utánpótlás felsővezetése tette tiszteletét nálunk. A szülői értekezlet előtt egy hosszabb egyeztetésre is sor került, ahol értékeltük az együttműködésünk eddigi eredményeit, a pozitívumok mellett természetesen azokat a területeket is, amiket esetleg fejlesztenünk kell. A Ferencváros ősszel már megismerhette játékosainkat, a következő lépésben most azokkal a szülőkkel találkoztak, akiknek gyermekeiben látják azt, hogy a Ferencváros játékosai lehetnek nyártól. Tartottak egy előadást, emellett minden felmerülő kérdésre válaszoltak is, bemutatták a ferencvárosi utánpótlás működését, a kapcsolódó oktatási intézményeket, illetve a körülményeket is többek közt – mondta Szabó Tibor, a KTE LA szakmai igazgatója.

Szabó Tibor (szakmai igazgató) és dr. Filus Andor (ügyvezető)

Szerző: KTE/kteakademia.hu