Szokásunkhoz híven.
Idén az év játékosainak díjazásával zártuk le gyakorlatilag az évet az utánpótlásban. Szokásunkhoz híven az edzők szavazatai és indoklásai alapján választottuk ki a korosztályok legjobbjait, emellett az év játékosát és az év kapusát.
Nem feledkeztünk meg leány labdarúgónkról sem: Zana Bianca, Polyák Édua, Szabó Leila és Czéh Kamilla is elismerő oklevelet vehetett át. A díjakat Szabó Tibor szakmai igazgató, dr. Filus Andor ügyvezető, Czéh László klubigazgató, Lóczi Péter technikai vezető, valamint NB I-es csapatunk meghatározó játékosa, Nagy Krisztián adta át a gyerekeknek.
Az év utánpótlás játékosa (Talentum Díj 2022): Győri Ábel
Lóczi Péter: – Az U19-es és az NB III-as csapat meghatározó játékosa volt. Nagyszerű teljesítményt nyújtott védekezésben és támadásban is. Edzésen és mérkőzésen mutatott hozzáállása példaértékű. Az NB I-es felnőtt keretbe is bekerült, illetve bemutatkozott az U19-es válogatottban is.
Az év utánpótlás kapusa (Tasnádi Díj 2022): Baranyi Zétény
Németh Viktor kapusedző: – Egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Meghatározó játékos a saját korosztályában és már az egy évvel idősebbek között is megállja a helyét. Ebben az évben bekerült az U15-ös válogatott bő keretébe is.
Az év játékosai korosztályonként az edzők választása és indoklása alapján:
U7: Gyöngyösi Péter
Kovács Tamás, Kovács Zsolt: – Peti már ovis korában csatlakozott a KTE családhoz. Nagyon szorgalmas és alázatos. Az elmúlt évben nagyon sokat fejlődött egyénileg és a csapatjátékban is próbálja tudatosan megjátszani a társait. Edzés látogatottsága kimagasló, mindig motiváltan játszik.
U8: Gulyás Lóránt
Pelikán István: – Csupaszív játéka sok futással és harciassággal párosult. Az egy az egy elleni párharcokban nagyon sikeres. Együttműködésben jó passzokkal játssza meg társait, ha kapusként szerepel. Mezőnyjátékosként bátran és sikeresen cselez. Az edzéslátogatottsága kiváló. Az edzéseken és mérkőzéseken mindig mindent belead, hogy nyerjen és fejlődjön. Hozzáállásával, szorgalmával és alázatával látványos fejlődést produkált az elmúlt évben.
U9: Patay Zétény
Bódi Attila, Rádi Zsolt: – Edzéslátogatottsága kiváló. Mentalitásának, szorgalmának köszönhetően sokat fejlődött a labdarúgás minden elemében. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott egész évben.
U10: Vizeli András
Fűkő Péter, Sziegl Gábor: – Fegyelmezett, elszánt, az edzéseken és a mérkőzéseken is végig koncentrál. Kiemelkedő technikai, taktikai képességekkel rendelkezik. A csapat motorja volt ebben a szezonban.
U11: Eiler Tamás
Filus Gábor, Kriss Zoltán: – Tamás egész évben kiemelkedően teljesített az edzéseken és a mérkőzéseken. Társait motiválja és segíti a pályán kívül is, nagyszerűen összefogja az egész csapatot.
U12: Takács Máté
Verebélyi Gábor, Marton Gábor: – Máté egész évben nagyon jó mentalitással dolgozott az edzéseken és mérkőzéseken. A pályán kívül és belül is motorja volt az egész csapatnak.
U13: Turóczy Gergő
Dócs Dániel, Marton Gábor: – Az edzéseken való hozzáállása példaértékű, koncentrált, maximumra törekvő, alázatos játékos, edzéslátogatottsága szintén kiváló. A mérkőzéseken mindig nagyon sok labdát szerez az ellenfél térfelén is, köszönhetően a gyors ritmusváltásainak és futósebességének. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott egész évben.
U14: Czéh Barnabás
Csima Gyula: – Edzéseken és a mérkőzéseken mutatott hozzáállása, teljesítménye példaértékű. A csapat vezére volt ebben az évben is
U15: Méhes Kristóf
Torbavecz Tamás: – Az év során gólerős támadójátékával kiemelkedett. Az őszi szezonban nagyon fontos gólokat szerzett kiélezett mérkőzéseken, és csapatkapitányként a csapat vezére volt. Bekerült az U15-ös válogatott keretébe is.
U16: Kovács Dávid
Benke József: – Mindig törekszik arra, hogy a maximumot nyújtsa a mérkőzéseken és az edzéseken. Az edzéseken tanultakat magas szinten alkalmazta a mérkőzéseken.
U17: Fodor Tamás
Paksi Péter: – Kiváló a sportághoz való hozzáállása, szorgalma, alázata. Játékban is mindig alárendeli magát a csapatérdeknek. Minden poszton a maximumot próbálja nyújtani. Magas játékintelligenciával rendelkezik, jól olvassa a játékot, amely megmutatkozik védekezésben és támadásban is, a gólszerzésekben is jeleskedett.
U19: Szamosi Csanád
Lóczi Péter: – Csanád ebben az évben az U19 vezére volt, minden mérkőzésen hatalmas akarattal lépett pályára. Sokat fejlődött, az NB III-as csapatban is kiválóan játszott. Több poszton is bevethető játékos, hasznosan futballozott egész évben.
Mindenkinek gratulálunk, sok sikert a 2023-as esztendőhöz is!
Teljes galéria facebook oldalunkon tekinthető meg!
Szerző: KTE/kteakademia.hu