Arany és ezüst az U10 és az U11 hétvégi mérlege

Két tornán jártak.

A KTE LA U10-es csapata hétvégén két tornán is részt vett. Szombaton Diósdón megnyerték a DNS tornát, majd vasárnap a Patt Italház Kupán idősebbek közt végeztek második helyen Kiskőrösön.

Filus Gábor értékelése: – Nagyon jó szervezés mellett, remek csapatokkal találkoztunk és nagyon jó mérkőzéseket tudtunk játszani Diósdon, ami a gyerekek fejlődését segíti. Az egész tornán sikerült végig megőrizni a higgadtságot és a koncentrációt, a kidolgozott helyzeteket is góllal tudtuk befejezni. A döntőben is sikerült a jó formánkat megőrizni, ez a tornagyőzelmet jelentette. Gratulálok a gyerekeknek a teljesítményhez és az elért eredményhez is, külön Komonyi Marcinak, aki a legjobb játékos címet is megkapta. Vasárnap Kiskőrösön jártunk a Patt Italház Kupán, ami az U12 korosztály számára volt kiírva, mi az U11-es korosztállyal léptünk pályára. Több csapatnál is sok U13-as játékos szerepelt, de ez még nagyobb bizonyítási motivációt adott. Nagyon jó mérkőzéseket játszottunk és nem látszott a két év korkülönbség, szép támadásokat vezettünk, amit gólokkal tudtunk befejezni. A nap végén a 2. helyen zártunk. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre a pályán nyújtott teljesítmény és hozzáállás miatt. A torna legjobb játékosa címet Kárász Bence kapta.

Szerző: KTE/kteakademia.hu