A Zrínyiben is nagy sikere van eddig az iskolai programnak

Pelikán István beszámolója.

Szeptemberben indult el először az MLSZ iskolai programja, mely Kecskeméten három intézményben zajlik. Lóczi Péter korábban már a Református Általános Iskola kapcsán beszámolt erről, most a Zrínyiben zajló foglalkozásokról adott helyzetjelentést Pelikán István.

„Az iskola felújítása közben indultak el a torna órák keretein belüli labdarúgó edzések. A tornaterem, a játszótér, vagy éppen a fedett folyosó sem volt akadály a foglalkozások kivitelezésében, ehhez könnyen alkalmazkodtunk a gyerekekkel. Vegyesen járnak itt is fiúk és lányok is, de az közös bennük, hogy nagyon élvezik ezeket az alkalmakat. Remekül oldják meg a mozgáskoordinációs, labdás és labdarúgó feladatokat is. Az új „tanárbácsi”, illetve a változatos és új gyakorlatok miatt kifejezetten lelkesek, szeretik ezeket a foglalkozásokat” – mondta Pelikán István.

Szerző: KTE/kteakademia.hu