A Zeus az utánpótlás új sportszergyártója!

Hamarosan indul a webshop is.

A KTE Labdarúgó Akadémia a mai nappal hivatalosan is megállapodott a Zeus felszereléseit forgalmazó Sport36-tal, így a jövőben az olasz sportszergyártó felszereléseit használják majd a fiatalok. Az első felszerelések megrendelése, sőt gyártása is elindult, így hamarosan U7-től U19-ig a teljes utánpótlás vadonatúj felszerelésekkel gazdagodik. A megállapodás részét képezi egy webshop is, melyről novembertől nemcsak felszereléseket, de különböző KTE-es ajándéktárgyakat is rendelhetnek majd a szülők és a szurkolók.

Bódis Tamás, a Sport36 tulajdonosa:

„Nagyjából fél éve indult el a beszélgetés az akadémiával, a Sport36 – mely a Zeus termékeinek közép-európai forgalmazója – itt az alföldi régióban keresett magának egy olyan kiemelt partner csapatot, mely labdarúgásban például a Kaposvár és az Ajka, kézilabdában a Komló, vagy kosárlabdában szintén a Kaposvár és Körmend. Felszereléseinkkel igyekszünk minél komfortosabbá tenni a napi edzéseket és a mérkőzéseket, emellett a Kecskemét számára összerakunk egy webshopot, melynek az üzemeltetését is vállaltuk. A játékosok és a szülők mellett a szurkolók is minden olyan terméket meg tudnak majd vásárolni, amit az egyesület használ. Egyértelműen hosszú távban gondolkodunk mi is és az egyesület is, nagyon bízom benne, hogy ez gyümölcsöző lesz mindkét fél részéről.”

Dr. Filus Andor, a KTE LA ügyvezetője:

„Örömteli, hogy egymásra talált az akadémia és a Sport36 által képviselt Zeus család. Egyértelműen hosszú távban gondolkodunk! Ahogy azt több interjúban is említettem már, számunkra nagyon fontos az, hogy kvázi „új” akadémiaként mindenben szeretnénk fejlődni. A szakmai fejlődés, illetve a különböző fejlesztések mellett, megjelenésben is egy egységes kép kialakításán dolgoztunk. Szeretnénk minden téren folyamatosan fejlődni, minél komfortosabb körülményeket biztosítani ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat itt az akadémián, ezáltal minél vonzóbb célpont is legyünk számukra.”

Szabó Tibor, a KTE LA szakmai igazgatója:

„Örülök, hiszen reményeink szerint ezzel folyamatosan biztosított lesz a megfelelő edzés és mérkőzés szerelés játékosaink számára. Bízom benne, hogy jól is fogják érezni magukat ezekben a sportfelszerelésekben a gyerek. Ezzel biztosított az is, hogy U7-től egészen az U19-ig egységes képet tudunk mutatni magunkról, nemcsak a gondolkodásban, nemcsak a játékstílusban, hanem felszerelésben is.”

A Sport36 által üzemeltetett webshop a tervek szerint novemberben indul el, Bódis Tamás már néhány részletet el is árult erről:

„Rengeteg termék lesz majd elérhető a webshopon, az akadémia által használt felszerelések mellett maszk, sál, zászló, bögre, de ez a kínálat folyamatosan bővülhet újabb termékekkel is. Az átfutási idő 48-72 óra szokott lenni nálunk, a rendelési visszaigazolástól számított 72 órán belül tehát meg tudja kapni a megrendelő a kívánt terméket. Bármi gond lenne, telefonon és email-ben is jön majd értesítés. Úgy gondolom, hogy ez is mindenki számára előnyös megoldás lesz, akár a klubnak, akár a szurkolóknak, hiszen a befutó igényeket folyamatosan tudjuk fogadni majd.”

Szerző: Nyitray András