Egy győzelem, egy vereség.
A KTE LA U17 és U16 a ZTE-t fogadta hétvégén. Az idősebbek nem bírtak a zalaiakkal, míg a kisebbek jó játékkal, nehéz hajrában tudtak nyerni.
U17: KTE LA – ZTE 0-2 (0-0)
U17 C-csoport, 9. forduló
KTE: Kőrösi – Benke, Szekeres, Gondi, Ruzsa – Tóth, Kajtár – Balla, Hajnal, Szabó B. – Kónya.
Csere: Szabó H., Karsai.
Gól: Molnár (52.), Csonka (66.)
Paksi Péter: – Az első félidőben még tartottuk magunkat, fejeltünk egy kapufát is, de fordulás után a fáradtsággal együtt jöttek a hibák is, így a vendégek megérdemelten nyertek.
U16: KTE LA – ZTE 2-1 (1-0)
U16 C-csoport, 11. forduló
KTE: Győri – Horváth, Nagy, Sebestyén, Gyapjas – Fodor, Varga M. – Kárpáti, Balis, Varga B. – Várszegi.
Csere: Makádi, Jánosik, Jócsák
Gól: Balis (36., 64.) ill. Szemes (84.)
Benke József: – Az utolsó tíz percet leszámítva végi kontrolláltuk a mérkőzést, ellenfelünk legjobb játékosát sikerült hatástalanítani. Széleken, valamint a tengelyben egyéni játékkal tudtuk veszélyeztetni a zalaiak kapuját, amiből két gólt is szereztünk. Több ziccert is sikerült kialakítani, de elhibáztuk ezeket. Ahogy lenni szokott, ez majdnem megbosszulta magát. Szépítés után több ziccere is volt ellenfelünknek az egyenlítéshez, de szerencsére nem éltek vele, így itthon tudtuk tartani a három pontot.
A mérkőzés legjobbja: Balis Gergő
Szerző: KTE/kteakademia.hu