A Puskás Arénát is bejárhatta az U11

Három torna mellett.

A KTE LA U11 három eseményen is ott volt hétvégén, a gyerekek emellett a Puskás Arénát is bejárhatták új élményként.

Rádi Zsolt: — Ismét tartalmas hétvégénk volt. Szombaton Kiemelt Bozsik tornát rendeztünk itthon, ahol 5 csapatot láttunk vendégül. A jó játék eredménnyel is párosult, hiszen 4 győzelemmel és egy döntetlennel zártuk a napot. Vasárnap a csapat egyik fele Körzeti Bozsikon pallérozódott, ahol 3 győzelem mellé egy vereség is becsúszott. A brigád másik fele a Focizz velünk a Puskás Arénánál tornán vett részt, ahol a játék mellett stadiontúra is szerepelt a programban. Remek játékkal a harmadik helyet sikerült elcsípni, egy vereséggel, melyet a későbbi győztessem szemben szenvedtünk el az elődöntőben. Összességében tartalmas és hasznos hétvégénk volt. Gratulálunk a srácoknak!

Szerző: KTE/kteakademia.hu