A hajrában bukott pontokat az U17, nyert az U16

A Budai FC vendégei voltak.

A KTE LA U17 és U16 a hétvégi fordulóban a Budai FC vendége volt a fővárosban. Az idősebbek egészen a hajráig vezettek, akkor azonban egyenlítettek a hazaiak, az U16 viszont elhozta a pontokat.

U17: Budai FC – KTE LA 1-1 (0-0)

U17 Alap csoport, 8. forduló

KTE: Ásós – Kiss (Haász 46.), Bogdán (Miskolczi 56.), Szamosi, Hegedűs – Pető (Gyulassy 56.), Győri, Szalai (Marsa 68.), Horváth – Ádelhardt (Ondó 90.), Gyarmati.

Gól: Tóth (94.) ill. Szamosi (70.)

Bódi Attila: A nehéz körülmények között kellett játszani, ami meg is látszódott a játékunkon. Rengeteg hiba volt az összjátékban, így kevés helyzetet tudtunk kidolgozni. Ellenfelünk egyáltalán nem akart játszani, csak ívelgették a labdákat, amit elfogadhatóan védekeztünk le. A második félidőben egy tudatos szöglet figura után szereztünk vezetést, majd a hajrában le is zárhattuk volna a meccset, de ziccert hibáztunk. Ez a legvégén sajnos megbosszulta magát.

U16: Budai FC – KTE LA 1-3 (1-3)

U16 Alap csoport, 8. forduló

KTE: Győri – Gondi, Szekeres, Kovács P., Ruzsa – Erhardt (Sebő 88.), Bálint, Molnár, Kajtár – Kónya (Karsai 67.), Szabó H. (Szabó B. 80.)

Gól: Tóth (2.) ill. Gondi (23.), Kónya (23.), Gondi (86.)

Kiállítva: Szilágyi (90.) ill. Karsai (83.)

Szabó Tibor: Korán hátrányba kerültünk, de utána magabiztosan játszva, szép támadásokat vezetve, megérdemelten nyertünk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu