A hajrában bukott el az U15, pont nélkül maradt az U14 is

Büntetőt is hibáztunk. 

Élvonalban szereplő együtteseink az UTE ellen kezdték meg a tavaszi szezont, az U15 és az U14 számára sajnos nem sikerült jól a rajt. Az U15 közel járt a sikerhez, ám végül az utolsó percben mégis pont nélkül maradtak, míg az U14-es meccsen kijött a két csapat közti fizikális különbség.

Kovács Ádám bombája kevés volt ezúttal

A KTE LA U15 jól kezdhette volna a meccset, a 25. percben büntetőhöz jutottunk, ám ezt sajnos nem sikerült értékesíteni. A vezetést így is sikerült megszerezni, a 33. percben Kovács Ádám lőtt bombagólt 22 méterről, amivel a szünetben vezettünk is. Az utolsó 10 percig úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, a helyzetek is megvoltak az előny növeléséhez, ám egy lecsorgó labdából a 72. percben egalizált az UTE. A végén sajnos a döntetlen is elúszott, büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit nem hibáztak el. Az U14-es mérkőzésen kijött a két csapat közti fizikális különbség, s bár játékban csapatunk nem vallott szégyent, fölényét rendre kihasználta az UTE.

U15: UTE – KTE LA 2-1 (0-1)

U15 I. osztály, 16. forduló

KTE: Zábráczki – Győri, Szél, Horváth, Szamosi – Heidrich – Kovács Á., Szalai (Gyarmati 61.) – Barkóczi, Goretich (Molnár 71.), Lengyel.

Gól: Jakab (72.), Gyuris (81.) ill. Kovács Á. (33.)

Lóczi Péter: Fizikálisan nagyon erős ellenféllel találkoztunk, de 70 percig jól játszottunk, az utolsó 10 percre sajnos összeomlottunk, saját magunkat vertük meg. Nem tudtunk végig koncentrálni, nem bírtuk el, hogy büntetőt hibáztunk, illetve 3 méterről mellé fejeltük a labdát ajtó-ablak ziccerben. A játék nem volt rossz, kár az utolsó percekért.

U14: UTE – KTE LA 4-0 (2-0)

U14 I. osztály, 16. forduló

KTE: Radnóti – Gondi, Benke, Kónya (Szekeres 58.), Ruzsa – Erhardt, Baranyi, Vincze (László 41.) – Majoros, Átrok (Ludvigh 58.) – Bálint (Veréb 70.).

Gól: Hajnal (30.), Boros (34.), Ilyés (48.), Rajnai (77.)

Csima Gyula: Őszintén bevallom, az edzések és az előkészületi meccsek alapján sokkal többet vártam a csapattól, illetve magamtól is. Sajnos olyan fizikális hátrányban voltunk, amit semmilyen szinten sem tudtunk kompenzálni. Ez is tanulság a jövőre nézve, hogy játékban is ehhez alkalmazkodjunk. A legtöbb csapat 2-3 akcelerált, nagyjából 180 centis játékosra építi a játékát, akik pár méteren lefutnak bárkit, így bátran lehet nekik felrúgni a labdát. Bár szépen játszunk, jól járatjuk a labdát, ehhez feltétlen alkalmazkodunk kell, ha eredményesek akarunk lenni.

A KTE LA U15 és U14 a MOL Vidit fogadja szombaton, a kisebbek 11:00-kor, az idősebbek 13:00-kor kezdenek.

Szerző: KTE/kteakademia.hu