A Fradinál folytatódott a kiemelt bajnokság

Három korosztályban.

A KTE LA U11, U10 és U9 folytatta a tavaszi kiemelt bajnokságot, ahol ezúttal a házigazda FTC, a Mezőkövesd és a Gödöllő volt az ellenfelük.

Pelikán István (U11): – Minden mérkőzésen nagyon motiváltak voltak a gyerekek, jól oldották meg a játékhelyzetek. Letámadásunk sokszor sikeres volt az ellenfél térfelén, több labdát szerzetünk a kapu előtt. A középső zónában nehezebben zártuk a területeket, nagyok voltak a távolságok, míg a saját kapunk előtt hatékonyan blokkolták az ellenfél kísérleteit. Támadásban sok csellel és gyors kombinációkkal építettük az akciókat. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények. Látványos játékkal, sok gólt szereztünk. U11-es Bozsik-programunk is volt a hétvégén, ahol próbálták a srácok a megbeszélteket mindvégig betartani. Nagyon jól sikerültek a labdakihozatalok, a szélsők mozgása is rendben volt. Az irányító pozícióba is rendre jól vettük fel a labdákat, ebből hatékonyan léptünk be a támadóharmadba. Sokat cseleztek a fiúk, végig nyomás alatt tartottuk az ellenfeleket, és minden meccsünket magabiztos játékkal nyertük meg.

Filus Gábor (U10): – Nagyon jó szervezés mellett, remek csapatokkal találkoztunk. Csapatom nagyon motiváltan és koncentráltan készült egész héten, ami a hétvégi tornán meg is látszott, a játék és a hozzáállás is remek volt. Játékunk mezőnyben, támadásépítésben és helyzetkihasználásban is pozitív volt. Úgy gondolom, a csapat egyre egységesebb, segítik egymás a játékosok a pályán és azon kívül is. Nagyon büszke voltam a gyerekekre, gratulálok nekik a hétvégi teljesítményhez.

Fűkő Péter (U9): – A gyerekek jól teljesítettek, ügyesen fociztak. A legfőbb cél az egyéni képességek fejlesztése ebben a korban, és számomra öröm látni, hogy mindenki előrébb lépett saját magához képest. Sok szép cselt és megoldást láttam, amit sikeresen oldottak meg, vagy olyan pozitív döntéseket hoztak az esetek döntő többségében, amelyek az eredményt befolyásolták. Az utolsó mérkőzésre nagyon elfáradtunk, de összességében gratulálok mindenkinek!

Szerző: KTE/kteakademia.hu