A DVSC vette el a veretlenséget

Sok volt a hiányzó. 

A KTE LA U19 a DVSC-t fogadta a bajnokság aktuális fordulójában. Lóczi Péter együttese ezúttal nem a legjobb állapotban várta a találkozót, melyet végül a vendégek meg is nyertek. 

U19: KTE LA – DVSC 0-2 (0-0)

U19 B-csoport, 6. forduló

KTE: Cseh – Ádelhardt, Győri Á., Kuchta, Horváth – Miskolczi, Szamosi – Nagy L., Haász, Huszka – Jakó.

Csere: Hegedűs, Vörös, Győrfi, Bodor B.

GóL. Jánovszki (66.), Kovács (90.)

Lóczi Péter: – Jól álltunk bele a mérkőzésbe, jól kezdtünk, próbáltuk uralni a játékot. Amennyire a pálya engedte, igyekeztünk kombinatívan játszani, az első félidőben volt három nagy lehetőségünk is, de nem tudtuk gólra váltani őket. Sajnos tudtuk, hogy el fogunk fogyni a mérkőzés második felére, hiszen különböző okokból többen is nem 100 százalékos állapotban, vagy betegségből visszatérve játszottak. Összességében a döntetlen reálisabb lett volna, de kétszer belehibáztunk a védekezésbe, és így a Debrecen vitte el a pontokat. Minden játékos nagyon motiváltan és fegyelmezetten játszott, senkit sem tudok elmarasztalni.

Szerző: KTE/kteakademia.hu